Hogyan használj JÓL eszerződést?

Hogyan használj JÓL eszerződést?

Az elektronikus aláírásnak vannak olyan feltételei, amelyeknek teljesülnie kell ahhoz, hogy az valóban bizonyító erejű elektronikus aláírás lehessen, vagyis az aláíró felek aláírása egy esetleges bírósági ügy esetében is bizonyító erejű legyen.

 

Miért fontos ez?

Azért mert egy papír alapú szerződés és egy eszerződés esetében is azért hozzuk létre a dokumentumot, hogy az megvédjen minket egy esetleges jogvita esetében, és bizonyítsa, hogy az adott tevékenység esetében a felek valóban megállapodtak.

Ez a hagyományos szerződés esetén tollal való aláírás és pecsét (ha be van jegyezve  az aláírás mintába) kombinációját jelenti, amellyel a cég vezetője, vagy megbízottja bizonyítja, hogy a szerződés az ő részéről a szerződésben foglalt tartalommal elfogadott. A szerződést az aláírást követően mindkét fél elrakja, tárolja, és vita esetén előveszi.

Az elektronikus aláírás esetében más, szigorúbb feltételeknek kell megfelelni ahhoz, hogy az aláírás bizonyító erejű legyen. Az EU tagországokra az EIDAS rendelet vonatkozik, de a magyar szabályozás ennél még szigorúbb, ami elsőre túlzásnak tűnhet, de ha jobban rálátunk a folyamatra, akkor láthatjuk, hogy ezek a szigorúbb szabályozások akkor lesznek valóban fontosak, ha jogvita lenne, mert ebben az esetben a magyar elvárások segítenek minket.

 

Milyen elektronikus aláírások vannak?

Egyszerű elektronikus aláírás

Ebbe a kategóriába esnek azok az aláírások, amelyek nem bizonyító erejűek. Ha például a telefonunkon minden más biztosíték nélkül az ujjunkkal aláírjuk a dokumentumot, vagy rárakunk egy szkennelt aláírást.

 

Fokozott biztonságú elektronikus aláírás

Ez az arany középút, mert itt az aláíró platformon keresztül bizonyító erejű elektronikus aláírást hozhatunk létre, amely időbélyeggel (és további azonosítási eljárásokkal) a papíralapú szerződésekkel megegyező bizonyító erővel van ellátva. A Documento-val minden dokumentumodat ilyen elektronikus aláírással láthatod el.

 

Minősített elektronikus aláírások

Nagyon magas fokú biztonsági eljárásokkal létrehozható elektronikus aláírások. Ha ilyened van, akkor a bíróságon nem kérdés, hogy te írtad alá a dokumentumot. Magyarországon két olyan szolgáltató van ma (Microsec, Netlock), akik ilyen aláírásokat állítanak elő, azonban dokumentumkezeléssel nem foglalkoznak, így több körben kell aláírnod a dokumentumokat, ha ilyen aláírásod van. Ezeknek a nagy hátránya, hogy az aláíráshoz szükség van egy fizikai aláíró tokenre, amelynek a használata körülményes és drága lehet.

 

A Documentoban fokozott biztonságú elektronikus aláírással láthatod el a dokumentumaidat, így eszerződés, eteljesítési igazolás, és egyéb dokumentumaid néhány kattintással létrehozhatók, és a másik félnek azonnal elküldhetők bizonyító erejű ealáírássalk. Ehhez az ittírdalá.hu biztosítja nekünk az aláíró platformot, amelynek hátterében az Id & Trust Kft, mint bizalmi szolgáltató áll.

Ne maradj le, kezdj el elektronikus aláírással ellátott edokumentumokat használni már ma!


Documento
Árajánlat és szerződés néhány kattintással!

Próbáld ki 7 napig ingyen, kötelezettségek nélkül!

Regisztrálok

Bankkártya logók Bankkártya logók
Stabil válságállósági tanusítvány Trustworthy company Pénzügyileg stabil vállolkozás
Weboldalunkon cookiekat használunk, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.
Elfogadom Adatvédelmi tájékoztató