Csapat

2019-ben született meg az ötlet

2019-ben született meg az ötlet, hogy készítsünk egy olyan webapplikációt, ami elsősorban a kisvállalkozóknak é egyéni vállalkozóknak segít abban, hogy kevesebb időt kelljen tölteniük adminisztrációval.

10 éves szakértelem

Az elmúlt 10 évben sok energiát fektettünk abba, hogy a szakterületünkön jelentős tudásra tegyünk szert. Ennek eredménye a Documento is.

Csapatunk üzleti tanácsadókból és IT szakemberekből áll, ami ezért nagyon jó felállás, mert tanácsadó kollégáink ismerik a kisvállalkozások igényeit és tudják, hogy melyek azok a kihívások, amelyekkel szembe kell nézniük. Fejlesztőink pedig ezeket az tapasztalatokat öntik formába és valósítják meg a Documento keretei között.

Miért jött létre a Documento?

Az ötlet alapja a tapasztalatból származik. Mi is vállalkozók vagyunk, a Documento-n kívül több gazdasági társaságban is tevékenykedünk / tevékenykedtünk már.

A közös pont mindenhol az volt, hogy gyűlöltük az adminisztrációt, köztük árajánlatok és szerződések készítését, mert ezek nagy energia és időráfordítással járnak, és mindig is úgy éreztük, hogy ez az idő nem hasznos.

A kezdetekkor úgy láttuk, hogy nagyon sokan hasonló helyzetben vannak, mint mi: utálják az adminisztrációt, és szívesen csökkentenék az erre fordított időmennyiséget. Az igényekre reagálva kezdtük el fejleszteni a Documentot, ami 2020-ban indult el.

A Documento neked készült, ha

Bízunk benne, hogy át tudtuk adni ezzel a néhány sorral azt a lelkesedést, amellyel folyamatosan fejlesztjük ezt a szerintünk, és egyre többek szerint kitűnő és egyedi platformot.


Bankkártya logók
Stabil válságállósági tanusítvány
Az Opten a Documento üzemeltetőjét, a MyPro Solutionst stabil válságállósági tanusítvánnyal látta el 2021-ben.
Weboldalunkon cookiekat használunk, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.
Elfogadom Adatkezelési tájékoztató